Itt az idő!
Kissinger tényként közölte, Izraelnek jó esetben tíz éve van hátra[i].
Simon Peresz birodalom kiépítését jelentette be, amely megvásárolt részeként jelölte meg Magyarországot[ii].
Zoltai Gusztáv által igényüket jelentették be arra, hogy a megvásárolt Magyarországon országalapító nemzet jogán értékrendet határozzanak meg[iii].
Az idei Zsidó Nyári Fesztiválom Zoltai Gusztáv már tényként jelentette be, hogy Magyarország a magyarországi zsidók hazája[iv].
Magyarország Országgyűlése az állampolgársági törvény módosításával lehetővé tette Magyarország felvásárlását, a zsidó értékrend meghatározóvá válását Hazánkban[v].
A cionista zsidó álmok most foszlanak semmivé.
Abban, hogy ez csak most történik, meghatározó felelősségük van a nem cionista zsidóknak, akik nem tettek semmit a cionisták eszement cezaromániájának feltartóztatására, csak annyi futotta erejükből, hogy fanyalogva fogadták el az igazságtalanul kierőszakolt jóvátételt korábbi – megakadályozott - birodalomépítésük kudarcáért. Valószínűleg bíztak abban, hogy mi sem ismerjük Babits örökérvényű meghatározását (Jónás könyve):
„De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.”
A goj nemzetek leigázásával teremtett gazdasági hatalom már erőszakkal sem menthető meg[vi].
Elszámította magát a birodalom-építő és csicskása, az USA: Azt hitték, hogy a hazugsággal megtévesztett „nyugat” – amely kormányait a Rothschildek irányítják – társtettessé alázódik a kiprovokált szíriai konfliktusban. Tévedtek: a II. világháború óta eltelt időben eddig nem tapasztalt módon a „nyugati” nép feleszmélt (felülkerekedett a józan ész – Putyin), és ellenszegült a diktatúra helytartói parancsának[vii]. (A további bizonyítékok az előző napok Sajtószemléiben.)
Siralmas és bukásra ítélt azoknak a Rothschild-helytartóknak (a „hajlandóknak” - Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök szavaival) a helyzete, akik még védik a védhetetlen: a média segítségével (ld. a magyar közszolgálati és kereskedelmi tv- és rádióadók) tovább folytatják a hazugságok sulykolásával az agymosást, amellyel már csak a teljesen elhülyült embereknél érnek el eredményt[viii].
Siralmas és bukásra ítélt a Magyar Kormány politikája, amely hűséges szolgaként „azonosítja az álláspontját” a gazdákkal[ix], és ezzel Magyarországot potenciális célpontjává teszi azoknak az erőknek, amelyek az Izraeli-USA terrorizmussal szemben önvédelmi harcra kényszerülnek.
Kissinger előrejelzése beigazolódik: Izraelnek vissza kell adnia az erőszakkal elvett Gázai övezetet, Ciszjordániát, a Sínai félszigetet és a Golán fennsíkot jogos tulajdonosainak, és szembe kell néznie azzal, hogy megmaradt országa sem kívánatos azon a földrészen, ahol a brit Rothschildek nyomására (az 1917-es Balfour-nyilatkozatnak érvényt szerezve), megalapították.
Itt kell visszatérni a bevezető gondolatokhoz: Joggal tételezhető fel, hogy Magyarországot akarják Új-Izraellé tenni: már „megvették” területének jelentős részét (a maradék felett a különböző hitelformákkal ténylegesen rendelkeznek – a hitelformákba beletartoznak a különböző állampapírok is), már „országalapítók”, már „Magyarország a hazájuk”, már megkapták a teljes jogot a Magyar Országgyűléstől a hatalom, a tulajdon- és birtoklási jog gyakorlására.
Most tehát nemcsak az egyértelmű, hogy haladéktalanul elkezdett önvédelmi folyamattal meg kell menteni Magyarországot, hanem az is, hogy a megmentés egyetlen módja az a gyökeres változás lehet, amely a hatalomgyakorlást, a tulajdonlást és a birtoklást az államalapító és államalkotó nemzetek kizárólagos jogaként határozza meg, és erre építi az egységet képező eszmei, szabályozási és gazdasági rendszert.
Kérek tehát minden magyar embert, aki tenni akar Hazánk megmentéséért, vállaljon feladatot ebben az önvédelmi harcban.
Ne vitatkozzunk jogi fogalmakon, ne vitatkozzunk azon, hogy a Szent Korona mit jelent, ne vitatkozzunk a magyarságnak rendelt államformán!
Közösen végzett feladatunk végrehajtása során ezeket a kérdéseket a gyakorlat válaszolja meg.
A megoldás a kezünkben van a Gondoskodó Magyarország programmal, az annak szabály-rendszerbe öntését tartalmazó jogszabály-tervezetekkel, a megvalósítás ütemtervével, a településektől épülő bizonyítékokkal, a békés rendszerváltás érdekében tett – jelenlegi jogrendszer által nem tiltott – lehetőség meghatározásával.
Barroso igazat mondott: „Szíria szégyenfolt a világ lelkiismeretén” – szégyen, hogy eddig engedtük a cionista diktatúrát érvényesülni, és csak most kezd az emberiség józan észre térni.
Ez a józan ész az Új Történelmi Világkorszak alapja. Ezért olyan stratégiát kell meghatároznunk, ami a józan észre épülve visszaállítja a Föld szerves egységét.
És igaza van Barrosonak abban is, hogy „A jövő világának biztos, hogy nem lesz olyan európai kinézete, mint a múltban”. A „jövő világa” a nemzetek egyenlő érdekérvényesítésével épül, az ember és a természet kettős egységében. Ez a konföderatív gondolkodási mód, ezért Európa népeinek nem integrálásra (összevonásra) van szüksége, ami az Európai Unió alapja, hanem összehangolásra (koordinációra). Ennek szerződéstervezetét tartalmazza a jogszabálytervezet-gyűjtemény.
Kedves Magyar Testvérem!
Légy erős és büszke: az Új Világtörténelmi korszak (a Földanya Világkorszaka) megalapozása a Magyar Küldetés!
Beszéljünk a Küldetés első lépése végrehajtásához, az önvédelemhez elengedhetetlenül szükséges egységről és az egységben végzett tevékenységekről már holnap, 2013. Földanya havának első napján, 14 órától a Szent Korona Értékrend Videoakadémiájának videokonferencia által biztosított lehetőségével.
Ha egy párt, vagy szervezet vezetője vagy tagja vagy, akkor kérlek, add meg magadnak azt a lehetőséget, hogy megismerd azt a rendszert, amiről sokan – egójuktól hajtva - ismeret nélkül előítéleteket terjesztenek, és (bizonyítva a videokonferencián való részvételeddel) legyél nyitott az egységben végzett feladat végrehajtására.
Kelt Szegeden, 2013. Új Kenyér havának 31. napján.
Árpád sarja, Halász József
[i] Kissinger tényként közölte, Izraelnek jó esetben tíz éve van hátra. 16 különböző titkosszolgálattal egyeztetett, amelyek vezetői hivatalosan is egyetértenek Kissinger kijelentéseivel. Nem hozott fel mentségeket, hogy ki az oka a kialakult helyzetnek, vagy mi az oka, nem hozott fel lehetséges alternatívákat arra vonatkozóan, hogy milyen módon lehetne ezt elkerülni. Mekkora fokú amerikai katonai jelenlét akadályozná meg, milyen titkosszolgálati tevékenység kellene hozzá. Kissinger, az öreg zsidó megváltoztathatatlan tényt közölt. Izrael tíz év múlva már nem lesz.
Kissinger szerint Izraelnek 10 éve maradt - 2013.08.23 - 00:49 (Hídfő.net)
[ii] „Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmat építeni… Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát” (Simon Peresz izraeli elnök)
Simon Peresz és a mélymagyarok - 2007. november 09., péntek, 12:10 • Utolsó frissítés: 2007. december 04., kedd, 10:47 (HVG)
[iii] „elvárjuk azt a többségi nemzettől, hogy elismerje, mi is országalapítók vagyunk” (Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója)
Megnílt a 14. Zsidó Nyári Fesztivál 2011. 08. 29 (MTV)
[iv] „A fesztiválon megmutathatják, hogy a zsidó kultúra a magyarnak integráns része, hogy ez az ország a magyarországi zsidók hazája.” (Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója)
Megnyílt a Zsidó Nyári Fesztivál a nemzeti galériában - Budapest, 2013. augusztus 25., vasárnap (MTI)
[v] A kettős állampolgárságról hozott országgyűlési döntés történelmi jóvátételt jelent a holokauszt túlélőinek, illetve leszármazottaiknak.
A világban több százezerre tehető a potenciálisan érintettek száma.
A kettős állampolgárság történelmi jóvátétel a holokauszt túlélőinek - 2010-05-27 18:11:44 (MAZSIHISZ)
[vi] Az 1937-es Hindenburg léghajó-katasztrófáról elnevezett tőzsdei mutató, mely egyes elemzők szerint krachokat jelez előre, az utóbbi majdnem két hónapban tucatszor fordult elő. Jön az összeomlás?
A mutatónál az az alapelv érvényesül, hogy ha a piacon nincs egységes irány, azaz túl sok a maximumon és minimumon tartózkodó papírok száma, akkor ez az ellentmondás már előrevetítheti a bekövetkező fordulatot.
Ha mindkét irányban megnő a részvények száma, akkor ez az ellentmondás a piac egységének a megtörését, az átmenetet mutatja, és az összeomlást vetíti előre.
Újra feltűnt a jel, ami összeomlást jósol - 2013. augusztus 27., kedd, 06:30 (HVG)
[vii] „Értelmetlen lett volna "ilyen körülmények közepette ütőkártyát adni azoknak a kezébe, akik folyamatosan külső katonai beavatkozást sürgetnek"
„Hogy mit is mondanék neki (Barack Obamának)? Nem is tudom. Elsősorban … mint Nobel-békedíjashoz fordulnék”
„nem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államok az utóbbi évtizedekben hány alkalommal kezdeményezett fegyveres összecsapásokat a világ különböző régióiban.” … Irakban, Afganisztánban „sem nyugalom, sem demokrácia nincs, amire partnereink törekedtek”
„Londonban felülkerekedett a józan ész.” Azt remélte, hogy ezek után Washingtonban is "elemezni fogják a szíriai helyzetet".”
(Vlagyimir Putyin orosz államfő)
Szíria - Putyin tárgyalni akar Szíriáról a G20-as csúcson - Moszkva, 2013. augusztus 31., szombat (MTI)
„Amennyiben az Egyesült Államok az ENSZ felhatalmazása nélkül csapást mér Szíriára, akkor Barack Obama amerikai elnököt meg kell fosztani a Nobel-békedíjtól” (Alekszej Puskov, az Orosz Duma külügyi bizottságának elnöke)
Tavaly egy norvég békeaktivista keresete nyomán a svédországi Stockholm megyei közigazgatási tanács hivatalosan felkérte a Nobel Alapítványt, válaszoljon azokra az állításokra, amelyek szerint a békedíj már nem tükrözi Alfred Nobel, az 1896-ban elhunyt alapító akaratát.
Fredrik Heffermehl norvég békekutató kifogásolta a Nobel-békedíj odaítélését Barack Obamának. Szerinte ugyanis a díj eredeti célja a katonai erő szerepének csökkentése a nemzetközi kapcsolatokban.
Szíria - Puskov: Ha az USA megtámadja Szíriát, Obamát meg kell fosztani a Nobel-békedíjtól - Moszkva, 2013. augusztus 30., péntek (MTI)
"Amikor például Szíriáról van szó, határozottan ellenezzük az efféle problémák katonai eszközökkel történő megoldását"
„Az országnak (Ukrajnának) egyaránt nemzeti érdeke mélyíteni a kapcsolatait az Európai Unióval és a Moszkva irányította orosz-fehérorosz-kazah vámunióval.” (Viktor Janukovics ukrán elnök)
Szíria - Janukovics elnök: Ukrajna ellenzi a szíriai katonai beavatkozást - Kijev, 2013. augusztus 30., péntek (MTI)
[viii] „Szíria szégyenfolt a világ lelkiismeretén”
„A jövő világának biztos, hogy nem lesz olyan európai kinézete, mint a múltban”
„Még európaiabbnak kell lennünk, hogy továbbra is megőrizzük súlyunkat, össze kell fognunk, hogy meghallgassanak minket egy olyan világban, amelynek sok fontos szereplője van.” (José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke)
„Óriási és döntő különbség van aközött, hogy a szíriai kormány vagy ellenfelei vetettek-e be vegyi fegyvert.”
„Az úgynevezett hajlandók koalíciójának a katonai beavatkozása kényes dolog, veszélyes következményei lehetnek.” (Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök)
Szíria - Barroso szerint Szíria szégyenfolt a világ lelkiismeretén - Brüsszel/Alpbach, 2013. augusztus 31., szombat (MTI)
„Nagyon sajnálatos, hogy Oroszország és Kína már hosszú ideje akadályozza az egységes álláspont kialakítását, ez jelentős mértékben gyengíti az ENSZ-et". (Angela Merkel német kancellár)
A katonai beavatkozást és az esetleges intervencióhoz nyújtott német támogatás gondolatát az ellenzék és a lakosság többsége is elutasítja. A németországi zsidó közösségeket összefogó szervezet viszont bírálja a kormányt, amiért elzárkózik a részvételtől az esetleges katonai akcióban. „Németország végzetes hibát követett el” (Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke)
Szíria - Merkel: Moszkva és Peking miatt nincs egység az ENSZ-ben - Berlin, 2013. augusztus 31., szombat (MTI)
[ix] "Kérjük a magyar kormányt, csatlakozzon hozzánk és nyilvánosan ítélje el a szír kormányt a vegyi fegyver használata miatt, és hívja fel a nemzetközi közösséget arra, hogy vonja felelősségre a rezsimet egy alapvető nemzetközi norma megsértéséért" - olvasható a nagykövetség írásos tájékoztatásában.
"Tiszteljük és támogatjuk az ENSZ-csapat munkáját, amellyel további bizonyítékokat keres arra, hogy a rezsim vegyi fegyvereket vetett be és ezek polgári lakosok százainak halálát okozták, ám az már világos, hogy ezt a támadást a kormány követte el. A rezsimet felelősségre kell vonni a tetteiért" - áll a nagykövetség MTI-hez eljuttatott tájékoztatásában.
Magyarország korábban megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az Aszad-rezsimmel, amelyet nem ismer el Szíria törvényes képviselőjének.
„Magyarország szövetségeseivel szorosan egyeztetve alakítja ki és képviseli álláspontját Szíria ügyében” (Kaleta Gábor, Magyarország Külügyminisztériuma sajtófőosztályának vezetője)
Szíria - Az Egyesült Államok felhívása Magyarországhoz - Budapest, 2013. augusztus 30., péntek (MTI)