A Szent Koronához kötődő gondolkodási módokról

https://youtu.be/qicD5S_ka6A

 

Szombaton azzal a céllal vettem részt a Kisgazdapárt zászlóbontásán, hogy megtapasztaljam, van-e gyula, aki kivezeti a magyarságot az Isteni Iránymutatás és az ebből eredő irányelvek (a Gondoskodó Magyarország program) szerint a szenvedhetetlen iga alól.

 

Nem kaptam sem igen, sem nem választ.

 

Az mindenesetre egyértelművé vált, hogy a tettek meghatározására van szükségük az embereknek, és nem arra, hogy ékes szavakkal elmondjuk, milyen hagyatékunk van vagy – ugyancsak ékesszólással ecsetelve -, milyen kilátástalan helyzetbe került a magyarság.

 

Nézzük hát, milyen lehetőségünk van.

 

Barroso üzenete szerint „a vallásos, középkori Szent Korona a legveszélyesebb szélsőség az európai civilizációra”.

Ez jelzi, hogy attól, amit Szent Koronának neveznek (ami nem vallásos és nem középkori), nagyon fél a nyugati civilizáció, éppúgy, ahogyan félt Atillától és Árpádtól.

 

Elsősorban nekünk, magyaroknak kell tudni, mi az, ami más, mint ami válságba sodorta az emberiséget, mit jelent a Szent Korona, amitől ennyire félnek. Az nyilvánvaló, hogy ellentétes annak a hatalomnak az érdekeivel, amely végre megbukott.

 

Vesztergám Miklós megtisztelt azzal, hogy véleményt kért „Az első lépcsőfok a Szent Korona-tanhoz” c. könyvéről.

Hálás vagyok ezért a felkérésért.

Vesztergám úr könyvében minden lényeges dolgot leírt a Szent Korona Tanról, olvasmányosan, logikusan felépítve mondanivalóját, korrektül hivatkozva a forrásokra. Könyve igazi mestermű. Mindenki számára érthetően megismerteti azt az értékrendet, amely ezeregyszáz éve mozgatója Magyarországnak és a nyugati világnak, akár nevén nevezve hivatkoznak rá, akár nem.

 

Hálás vagyok Miklósnak, mert könyvén keresztül jöttem rá, hogy a Szent Korona Tanra lehet jószándékúan hivatkozni minden társadalmi és gazdasági válsághelyzet megoldásánál, sőt – ha nem fedezzük fel, hogy a társadalmi, gazdasági válság gyökere éppen ebben a gondolkodási módban van -, nem is lehet mást tenni: keresni kell a megoldást abban, amit ismerünk. Keresésünk közben kikerül a látószögünkből a lényeg: keresésünk eredménye törvényszerűen a társadalmi és gazdasági válság visszarendeződése lesz.

 

Azt, hogy mi a különbség az Értékrend és a Tan között, többször leírtam, elmondtam. Nem mondhatok most sem mást, legfeljebb felhívom ismét a figyelmet az „Értékrend és Tan” c. írásomra. A megismerhetőséggel összefüggő különbség (IV. fejezetet) a legfontosabb, de a korábbi anyagokban ezt nem részleteztem, feltételezve, hogy a gnoszticizmus, agnoszticizmus és a dogma fogalmak mindenki számára egyértelműek. (Mellesleg, erről 2001-ben – nem tévedés, 12 éve – részletes értekezést írtam.) Ezért az összefoglaló anyagban a megismerhetőséggel kapcsolatos különbségtételt részletesen kifejtem, sőt, levelemhez másolom.

 

A lényegi különbséget az Értékrend és a Tan között Saulus (Szent Pál) Rómabeliekhez írt levelében lévő hasonlat ellentétével tudom összefoglalni: A Szent Korona olajfájának levágták az ágait (Értékrend) és helyükre oltották a vad zsidó olajfáról lemetszetteket (Tan). Ezek az ágak vad, mérgező termést adtak, tehát vissza kell állítani az eredet állapotot.

 

Valahol azt olvastam, hogy a Szent Korona Tan egy dogmatikus diszciplína. Helyes. Így is kell kezelni, nem pedig úgy, hogy az gyakorlatban használható.

 

Más szavakkal: a Szent Korona Tan a tiszta keresztény értékrend helyett egy zsidókereszténnyé alázva meghamisított értékrendet tartalmazz. Ebből ered minden embertelensége:

- az eredethamisítás,

- a megosztottság,

- a diktatúra,

- az alkotmány megalázása,

- a Szent Korona meggyalázása.

 

Aki ebben kételkedik, az olvassa el figyelmesen az „Értékrend és Tan” c. összehasonlító elemzést, és ha ezután is kétségei vannak, akkor álljon ki nyilvános vitára.

 

Kelt Szegeden, 2013. Napisten havának 30. napján.

Árpád sarja, Halász József

 

_____________________________________

 

IV. Megismerhetőség

 

Szent Korona Tan	Szent Korona Értékrend
Dogmatizmus (agnoszticizmus)	Teljes tudás és a szabadság kettőben egysége (gnoszticizmus)
Ami megmagyarázhatatlan, az „isteni titok”, az ember számára megismerhetetlen.	A Teljes Tudás a hit és a tudomány kettőben egysége. (Aquinoi Szent Tamás) A Szabadság atyai eleink hagyományához való hűség és a minden Teremtmény számára biztosított szabadságban megmutatkozó szeretet kettős egysége. (Hérodotosz)

 

Ez a különbség minden eltérés alapja.

 

Elvezet az emberi élet alapjaihoz, a Teremtő és az Ember szövetségéhez, az istenhit lényegéhez és formáihoz, a Teremtő és az Ember közötti párbeszéd (kinyilatkozás és közvetítés) mibenléthez, az irányítás és vezetés kettős egységéhez, a „beavatás” isteni eredetéhez. Az ősgnosztikusok mindezeket egyértelművé tették:

„A Triszmegisztosz elnevezés az első Hermészre vonatkozott, aki a vízözön előtti őstudást átmentette és a vízözön utáni-emberiségnek először tanította. Ugyanakkor azonban a Triszmegisztosz beavatási fok, éspedig a beavatási fokok legmagasabbika.
Az "anyag, amely az érzékeken túl van" a primér természet, a még nem elanyagiasodott természet.
Az Isten fia kifejezése valószínűleg gnosztikus eredetű. Keleten a Világ fia, a Világegyetem fia alakjában használatos.

"E fajnak tanítása nincs, de ha ő akarja, Isten emlékezetét helyreállítja." A logosz-fajról van szó. A logoszt nem lehet tanítani. A beavatás nem tanítás. Amit az ember megtanulhat, csak anyagi tudás, szanszkrit nyelven vidnya, tibeti nyelven rtogszpa. A beavatás viszont felébreszt; az éberség szanszkrit nyelven vidja, tibeti nyelven rtogszpa. A tudás könyvből meríthető, szobában, asztal mellett elsajátítható. Az éberség nehéz és veszélyes aszketikus eljárások útján csak vezető - Hermész, guru - segítségével szerezhető meg.”

(Hamvas Béla: Scientia sacra II. - https://www.terebess.hu/keletkultinfo/scientia3.html

 

Ez a természetesség – bármennyire is üldözte a zsidókeresztény egyház – az emberek gondolatvilágában még a Kr.u. XIII században is élő erő volt. (Gondoljunk a Pálosokra – a Fehér Táltosokra). Ezért igyekezett ezt Aquinói Szent Tamás közelíteni rendszerező tevékenységével (logika, elméleti filozófia és erkölcsfilozófia) az egyház által megfogalmazott gondolatokhoz, melyek a gnoszticizmust tagadták meg, Jézus és az Atya közti viszony dogmatikus értelmezésével.

 

Nézzük a gnoszticizmushoz kapcsolódó alapfogalmaknak a jelenlegi vallásfilozófiai értelmezését:

 

„Dogma (a görög dokein, 'látszani' szóból): hittétel, amelyet az egyházi tanítóhivatal hitvallásokban, a zsinati határozatokban v. a pápa ex cathedra kijelentésekben fogalmazott meg.”

https://lexikon.katolikus.hu/D/dogma.html

 

A gnoszticizmus azt vallotta, hogy az ember igazi szellemiségére vonatkozóan üdvözítő tudás birtokában van.

https://lexikon.katolikus.hu/G/gnoszticizmus.html

 

A gnoszticizmus korai keresztény vallási irányzatok neve. A szó töve, a gnózis görögül tudást jelent. A gnózis, mint az igazi tudás tana, abból a vélekedésből indul ki, hogy létezik igazi tudás. Erre támaszkodnak meghatározásai, leírásai és magyarázatai.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gnoszticizmus

 

Az agnoszticizmus (a görög agnosztosz 'megismerhetetlen' szóból) egy olyan filozófiai ismeretelméleti nézet, amely szerint a valóság végső dolgai, Isten, istenek vagy istenségek létezését nem tudjuk megismerni, nem tudhatjuk, hogy léteznek-e vagy nem, és enélkül a tudás nélkül kell élnünk a világban.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Agnoszticizmus

 

A katolikus teológia szemben áll a természetes emberi megismerés lehetőségének olyan szubtilis értelmezésével is, amely nem akar kifejezetten szkeptikus vagy agnosztikus lenni, de a gyakorlatban elvet egy olyan objektív, érvényes megismerést a transzcendens dolgokról, amelyre ésszel reflektálni lehetne, s amely érthetően továbbadható volna.

https://lexikon.katolikus.hu/A/agnoszticizmus.html

 

A II. Vatikáni Zsinat „talpon maradt” nyilatkozatai közül a Nostra Aetate és a Dei Verbum ténylegesen a megismerhetőség körülírását tartalmazza.

Ferenc pápa a zsidókat „idősebb testvérként” jellemző nyilatkozatában véleménye alátámasztására hivatkozott a Nostra Aetate-nak (A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról - https://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=9) alábbi részére:

 

„(A zsidók)

4. Az Egyház misztériumát szemlélve e Szent Zsinat emlékeztet arra a kötelékre, mely az új szövetség népét lélekben összeköti Ábrahám törzsével.

Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei Isten üdvözítő misztériumának megfelelően már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál megtalálhatók. Vallja, hogy a Krisztus-hívők a hitben Ábrahám fiai, rájuk is vonatkozik Ábrahám meghívása, s hogy az Egyház üdvösségét a választott nép egyiptomi kivonulása titokzatosan jelezte. Ezért az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget; s hogy annak a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai. Az Egyház ugyanis hiszi, hogy Krisztus, a mi békénk, keresztjével kiengesztelte a zsidókat és a pogányokat és a kettőt önmagában eggyé tette.

Az Egyház azt is mindig szem előtt tartja, amit Pál apostol mondott a vérrokonairól: "Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák és test szerint közülük származik Krisztus" (Róm 9,4--5), Szűz Mária Fia. Azt sem feledi, hogy a zsidó népből születtek az apostolok, az Egyház alapjai és oszlopai és az a sok tanítvány, aki Krisztus evangéliumát elsőként hirdette a világnak.

A Szentírás tanúsága szerint Jeruzsálem nem ismerte föl látogatásának idejét, és a zsidók többsége nem fogadta el az evangéliumot, sőt néhányan szembeszálltak terjedésével. Mindazonáltal az Apostol szerint a zsidók az atyák miatt nagyon kedvesek Istennek, aki nem bánja meg ajándékait és hívását. A prófétákkal és ugyanazzal az apostollal együtt az Egyház várja azt az egyedül Isten által tudott napot, melyen az összes nép egy hangon fogja segítségül hívni az Urat, "és vállvetve fognak szolgálni neki." (Szof 3,9)

Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni.

Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték, mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével. 

Ezen kívül az Egyház -- mely elutasít minden üldözést, bárkit is érjen -- megemlékezvén a zsidókkal közös örökségről, nem politikai megfontolásoktól, hanem evangéliumi vallásos szeretettől indítva fejezi ki sajnálatát a gyűlölet az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat. 

Krisztus miként az Egyház mindig tanította és tanítja, minden ember bűneiért mérhetetlen szeretettel vállalta önként szenvedését és halálát, hogy mindnyájan üdvözüljenek. Az igehirdető Egyháznak tehát az a feladata, hogy hirdesse Krisztus keresztjét, mint Isten egyetemes szeretetének jelét és minden kegyelem forrását.”

 

A fenti rész hivatkozik Saulus (Szent Pál) Rómabelieknek írt levele 11. fejezetére: az olajfa-hasonlatra és az Új Messiásra (ez utóbbi ténylegesen megkérdőjelezi a Jézus közvetítésével kötött Szövetséget).  

Hivatkozik a Nostra Aetate a Teremtő és az Ember közötti Szövetségre, de úgy, hogy a Teremtő ezt a Szövetséget a választott néppel kötötte.

Ez a szemlélet szöges ellentétben áll a XXIII. János megnyitóbeszédben kifejtettekkel: az Új Szövetség valóban megköttetett Jézussal, de annak alapja nem a Tóra, hanem az az Első Szumír (Magyar) Biblia, amely szerint a Teremtő minden emberrel (az emberiséggel) kötött Szövetséget Teremtménye, a Föld működtetésére (az anyag formálására és uralására).

 

Felvetődik a kérdés: a zsidók a „fiatalabb testvértől”, a „féltestvértől” mikor kértek bocsánatot Jézus keresztre feszítéséért, hiszen a bűnbánat megelőzi a bűnbocsánatot. Íly módon, nekünk jogos-e bocsánatot kérni a holokausztért, ahogyan azt a nyilatkozat teszi?

 

A Nostra Aetate tartalmaz viszont egy számunkra nagyon fontos megállapítást, amely gyakorlattá válása mindmáig elmaradt (sőt, annak ellenkezőjét tapasztaljuk az egyház vezetői részéről), nevezetesen, annak kimondását, hogy a Nostra Aetate megszűnteti Árpád és magyarság ezeregyszáz éves „pogánynak” bélyegzését, de az ezeregyszáz évért ki kér bocsánatot tőlünk):

 

„(A nagy keleti vallások értékei)

2.

Így a többi vallások is szerte a világon különféle módokon próbálnak megoldást adni az emberi szív nyugtalanságára azáltal, hogy utakat, tudniillik tanításokat és parancsolatokat, továbbá szent szertartásokat ajánlanak.

A katolikus Egyház semmit sem utasít el abból, ami ezekben a vallásokban igaz és szent. Őszinte tisztelettel szemléli ezeket az élet- és magatartásformákat, tanításokat és erkölcsi parancsolatokat, melyek sokban különböznek attól, amit ő maga hisz és tanít, mégis nem ritkán tükrözik annak az Igazságnak sugarát, aki megvilágosít minden embert. De szüntelenül hirdeti és hirdetnie is kell Krisztust, aki "az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6), akiben az emberek megtalálják a vallásos élet teljességét, s akiben Isten mindeneket kiengesztelt önmagával.”

 

Az ősgnoszticizmus szerint a „nagy keleti vallások” és Jézus között egyenes kapcsolat van, hiszen – tevékenysége mutatja – ő beavatott volt. Ez a „ritka” – de vitathatatlanul alapvető – különbség a „nagy keleti vallások” (így az ősmagyar istenhit) és a zsidókereszténység között.

 

A II. Vatikáni Zsinat másik „talpon maradt” nyilatkozata a Dei Verbum.

Ez nem kevesebbet mond – talán ezért nem hivatkoznak rá -, mint azt, hogy a Tóráról elismeri, hogy „ezek a könyvek kevésbé tökéletes és időhöz kötött mozzanatokat is tartalmaznak” és az Isteni kinyilatkozás nem kizárólag Ábrahámon keresztül jutott az emberekhez.

 

Olvassuk el a Dei Verbum szavait:

„2.

Az Istenről és az ember üdvösségéről így kinyilatkoztatott mélységes igazság Krisztusban ragyog föl, aki az egész kinyilatkoztatás közvetítője és teljessége.

 

4. Miután sokszor és sokféleképpen szólt Isten a prófétákban, "ezekben az utolsó napokban a Fiúban szólt hozzánk" (Zsid 1,1--2).

 

15.

Bár ezek a könyvek kevésbé tökéletes és időhöz kötött mozzanatokat is tartalmaznak, igazi isteni pedagógiát mutatnak be. Következésképp a keresztény hívőknek vallásos tisztelettel kell elfogadniok e könyveket, mert Isten iránti eleven érzékről tanúskodnak, bennük az Istenről szóló fenséges tanításoknak, az üdvösségre vezető életbölcsességnek és az imádságnak csodálatos kincsei találhatók, s végül bennük rejlik üdvösségünk misztériuma.

 

(A két szövetség összhangja)

16. Isten tehát, aki mindkét szövetség sugalmazója és szerzője, bölcsen úgy rendezte, hogy az új el legyen rejtve az óban, az ó viszont az új szövetségben táruljon föl. Jóllehet Krisztus a vérével új szövetséget alapított (vö. Lk 22,20; 1Kor 11,25), az Ószövetség könyvei teljes terjedelmükben fölvétettek az evangéliumba, s teljes értelmüket benne kapják és mutatják meg (vö. Mt 5,17; Lk 24,27; Róm 16,25--26; 2Kor 3,14--16); s viszont megvilágítják és magyarázzák az új szövetséget.”

 

Így tehát a Dei Verbum nem zárja ki azt, hogy az Úr szavát (kinyilatkozását) a próféta kőbe véste Úr városában, ahogyan azt a Nemzet Táltosa mondta, és ezt a kinyilatkozást találta meg Kramer Mezopotámiában, és ez az, ami a Jézusi tanítás alapja a Tórával szemben.

Így tehát a Krisztusban felragyogó, kinyilatkoztatott végső igazság az egész emberiséggel és nem egy választott néppel kötött szövetség megerősítése.

 

Ezzel teljesedik be az ősgnoszticizmus: Isten helyreállította a logosz-faj emlékezetét.