Kettős fejedelemség vagy királyság?
A „nemzeti erők” abban egyetértenek, hogy hagyományaink jelentik a magyarság jövőjét.
A közöttük lévő vita alapja az, hogy hol van az a pont, ahonnan hagyományainkat követni kell. Bármilyen részterülettel kapcsolatos különbözőséget veszünk, azt tapasztaljuk, hogy az mindig visszamutat az irányítási-vezetési rendszerre, vagyis a hatalomgyakorlás módjára és az ahhoz kapcsolódó intézményekre, eszközökre.
Két olyan hatalomgyakorlási forma van hagyományainkban, amely államformát is kifejez: a kettős fejedelemség és a királyság.
A kettős fejedelemség társadalmi szervezettségünk kezdetétől 973-ig volt a magyarság államformája, a királyság 973-tól 1944. március 19-ig. Az átölelt korszakok szerint a kettős fejedelemség az ősi civilizáció alapján áll, a királyság a nyugati civilizációén.
(A „király” kifejezés Nagy Károly nevéből ered, aki az avarok megosztásával volt képes lemészárolni és kirabolni a Kárpát-medence őslakósait.)
A két államforma egymástól alapjaiban eltérő alkotmányossági (iránymutatási) rendszert követ.
A kettős fejedelemség alkotmányosságának alapja az Isteni Iránymutatás által a kötelezettségek és jogok összhangjában megmutatkozó szabadság, a királyságé egy embercsoport (nemesek, rendek) érdekeit kifejező hatalomgyakorlás (kiválasztottság-kirekesztettség) törvényesítése. Ezért a kettős fejedelemség a közszabadságot testesíti meg, a királyság a diktatúrát.
A kettős fejedelemség gondolkodási mód mintáját (paradigmáját) a Szent Korona Értékrend közvetíti, a királyságét a Szent Korona Tan.
A kettős fejedelemség a szabad magyarok államformája, a királyság a szenvedhetetlen igával (Rákóczi) sújtottak túlélésének kényszereszköze.
A kettős fejedelemség az irányítás és a vezetés – személyekben is kifejeződő – kettős egysége, a királyság az egyszemélyes irányítás és vezetés, akkor is, ha nem király a megnevezése az első számú vezetőnek.
A kettős fejedelemség az ellenőrzött hatalomgyakorlást jelenti, a királyság az ellenőrizetlent.
A kettős fejedelemség az egyetemes magyarság kizárólagos tulajdonlását és birtoklását biztosítja saját élettere fölött, a királyság az élettér tulajdonlását és birtoklását megengedi az idegeneknek is.
A kettős fejedelemség kizárólag konföderatív államszövetségek lehet tagja, a királyság megengedi, hogy az ország föderatív szövetségi állam (unió) tagja legyen.
A Lisszaboni Szerződés iránymutatása alapján készült Alaptörvény preambuluma – szellemiségében - a királyság alkotmányosságát állítja helyre, a Szent Korona Tan „tiszteletben tartott” intézményeivel, és 1944. március 19-ére hivatkozva, ami természetes, hiszen mindkettőnek ugyanaz az alapja: a szabadságot egyik sem a kötelezettségek és jogok egységéhez köti.
Ezért lehetséges olyan megállapodás kötése a jelenlegi hatalom és a királyság között, ami a 3. Köztársaság jogutódjaként fogadja el a királyságot. (Ld. Borbély József „Közleménye”, aminek valóságtartalmára nincsenek bizonyítékok, de a benne leírtak lehetőségét nem lehet kizárni.)
Az tény, hogy a királyság államformájának követői egymással nem tudnak egységre lépni, ahogyan a pártok sem. Ez természetes, hiszen mindegyik az egyszemélyes vezetésre tör.
A királyságot szembeállítják a szocialista-kommunizmussal, annak ellenére, hogy nem 1945. április 4-én, hanem 1944. március 19-én, a német csapatok megszállásával függesztődött fel az „ezer éves alkotmányosság” jogfolytonossága. Ez is természetes, hiszen a diktatúra két változata a szocializmus-kommunizmus és a liberális-kapitalizmus, mert mindkettő egy-egy társadalmi csoport (osztály) érdekét helyezi minden más társadalmi csoportba tartozó ember érdeke fölé. Tehát az részletkérdés, hogy a diktatúra melyik változata vette el maradék szabadságunkat.
És végül nézzük meg, az a királyság, amely által képviselt alkotmányosság felfüggesztődött a német megszállással, mit adott magyarságnak.
Horthy Miklós „Szegedi gondolata” magában hordozta a Szent Korona Értékrendben megfogalmazott kettős fejedelemség lehetőségét. Az 1920-as törvények azoknak az alapoknak a megteremtése irányába mutattak, amely visszaadja a magyarságnak a kötelezettségek és jogok összhangján alapuló szabadságot saját élettere fölötti kizárólagos hatalomgyakorlással, valamint a tulajdonjog és a birtoklás jogának kizárólagos gyakorlásával. A Nemzetgyűlés a kettős fejedelemség gondolkodási mód mintája (paradigmája) szerinti feladatként visszahelyezte a Szent Koronát, mint legfőbb iránymutatót, alkotmányossági helyzetébe.
Az 1920 utáni években az volt tapasztalható, hogy a királyság diktatórikus, osztályuralmi pozíciója egyre inkább elhatalmasodott a törvényalkotásban, ennek „csúcsteljesítményeként” létrehozták az 1926. évi. XXII. törvényt (a felsőházról), amely a hatalomgyakorlást, a tulajdonlást és birtoklást „liberalizálta”, vagyis kiengedte a magyarság kezéből. A nagybirtokosok, a weissmanfrédok bizonyították, hogy a királyság (még király nélkül is) nem a kötelezettségek teljesítéséhez köti a jogok gyakorlását, hanem ahhoz, hogy valaki az uralkodó osztályhoz (társadalmi csoporthoz) tartozik-e vagy sem.
1945. után a „népi demokratikus” állam ugyanezt a megosztottságon alapuló politikát folytatta, azzal a különbséggel, hogy helyet cserélt két társadalmi csoport: akik az előző diktatúrában kiválasztottak voltak, most kirekesztettekké váltak, a kirekesztettek pedig kiválasztottakká.
Ismét volt egy „Szegedi gondolat” 1956-ban. A forradalom és szabadságharc ismét a Szent Korona Értékrend kettős fejedelemségében megfogalmazott gondolkodási módhoz tért vissza, három céljával: „Szabad és független Magyarországot!”, „Magyarország a magyaroké!” és „Mi nem kommunizmust akarunk és nem is kapitalizmust, hanem a sajátos magyar utat járjuk.” (Pongrátz Gergely Szegedi beszéde 2002. február 20.)
1989 ismét diktatúraváltást hozott, rendkívül sajátos módon. Azt bizonyította, hogy a diktatúra már nem a hagyományos társadalmi csoportokhoz (osztályokhoz) kötődik, hanem azokhoz a körökhöz, akik bármelyik diktatúra-változatban a hatalmat gyakorolták.
Most a mindkét változatában megbukott diktatúra igyekszik menteni hatalmát, ezért szövetkeznek mindazok az erők, akik akár „köztársaságot”, akár „királyságot”, akár a diktatúrának köztes államformáját támogatják.
Paktumok ismét vannak, és ismét hátunk mögött köttettek.
A kettős fejedelemség gondolkodási módja ismét kínálja magát, mit tesz Isten, ismét Szegedről. A Szent Korona Értékrend Szabadság Alkotmánya az Isteni iránymutatást közvetíti, a Gondoskodó Magyarország, mint Alaptörvény-tartalom pedig ez alapján fogalmaz meg irányelveket.
Mit akarunk? Kettős fejedelemséget, vagy királyságot?
Kelt Szegeden, 2013. Szelek havának 17. napján
Árpád sarja, Halász József